Aki gyerek mellett dolgozik, tudja, hogy mennyire macis tud lenni a dolog. Nem csak azért, mert az összes gyerek legyen a megfelelő helyen, és anyuka is érjen be időben (legalább úgy kábéra), hanem az sem volna baj, ha viszonylag keveset hiányozna onnan. Ah…szünetek, meg táppénz...Persze nem saját jogon, én pl. lábon hordom ki az ebolát is.

Na de a reggelek. Kész őrület. Szerintem erre külön pótlékot kellene bevezetni.

Nálunk ez úgy néz ki, hogy minimum egyszer idegösszeomlás szélére kerülök, de három gyereknél ez a szám általában 4-5. Asszem, minta anya vagyok. Ja nem! Mocskosul fel tudnak baszni, azzal, hogy gyakorlatilag láthatatlannak néznek. Nem viccelek. Beszélek, mondom, könyörgök, fenyegetek (üssetek agyon érte!), de szarnak rám.

Ilyenkor elképzelem a 4 gyerekes szomszédasszonyt. Anyuka a nyugalom szobra. Komolyan. Ránézek, és már a látványától is meditatív állapotba kerülök. Úgy képzelem, hogy ők madárcsicsergésre ébrednek, és mint egy Disney filmben, énekléssel, tánccal és nevetéssel készülnek el. Az erdő állatai odakészítik a reggelit, ami tutira nem bolti kakaós csiga, hanem valami glutén-laktóz-cukor-transzzsír-E mentes cucc, és természetesen frissen a sütőből veszi elő, mondjuk egy beszélő őzike. Ehhez képest én fogkefével a számban, artikulálatlanul óbégatok, miközben egyik kezemben a pici kakás pelenkáját tartom, a másikkal a kakaót öntöm ki…a földre. Szerintem az a nő még nem emelte fel a hangját az életben. Mégis már vannak nagyobb gyerekei, szóval csak felnőttek valahogy. De hogy a halálba csinálja? Néha azt veszem észre, hogy magammal is ordibálok. Szerencsére van közöttünk egy üres telek, és remélem a másik oldalon, a szomszédok halláskárosultak, mert különben hamarosan engem elvisz a jard.

Na én így indulok dolgozni. Felveszem a fasza kis lidl-ös vagy online rendelt rucijaimat, a fülcsik a fülemben, újra ember vagyok. Vagy legalábbis valami olyasmi. A reggeli őrület után azért elgondolkodom néha, ember vagyok?! Bár őzike lennék…vagy legalább valamilyen éneklő állat!