Megmondom a frankót, hogy sosem tartottam fontosnak, hogy órákat kínlódjak a tükör előtt, csak azért, hogy jobbképű legyek. Már ősidők óta úgy kérem a frizurát a fodrásztól, hogy kurvagyorsan tegye le a körkefét, mert én nem fogok otthon ezzel bajolni, szal semmi értelme, hogy a fodrásztól kijövet tip-top legyen a séróm, aztán mikor otthon próbálok hasonlót alkotni, akkor meg olyan legyek, mint a kutya, mikor kint marad az esőben.
Szóval, ha így nézzük, az anyasággal erről nem kellett lemondanom. Az már más kérdés, hogy néha a legalapvetőbb dolgokra sincs ideje az embernek. A fodrászhoz leginkább úgy keveredek el, mikor már rettenetesen indokolt, és max. ebédidőben, vagy egy instant fodrászatba, ami épp útba esik. A második, azért néha hoz nem várt fordulatokat is, de na, a lényeg, hogy valahogy áll a fejem. Mikor észrevettem egy-két őszhajszálat a hajkoronámban, gyorsan vettem egy hajfestéket. Rohadjak meg, 38 évig azt hittem, hogy világosbarna a hajam. A loreál-párizs-mertmegérdemlem szerint szőke. Úgy simán szőke, sötétszőke vagy hamvas szőke. Az én szememnek mindegyik: VILÁGOSBARNA! No de, home office napján, gondoltam felkenem magamnak ripsz-ropsz. Lényegében 2 törölköző bánta a dolgot, de nem emiatt hajlottam el a földön, könnyek között. Sikerült full vörösre színezni világosbarna- szőke- sötétszőke- hamvas szőke hajamat. Hányadék lett. Tanulság: NE FESS HAJAT!
Körmöshöz elég ritkán járok. Azt kell mondjam, hogy maga a „körmös” kifejezéstől is kivagyok, mert nekem a körömpörköltből a disznó körme ugrik be ilyenkor. És nem azért, mert úgy kívánom ezt az ételt. Fúj. Hm...Ahogy gépelek, észre is veszem, hogy az én körmeim amúgy pont olyan dzsuvás, mint egy disznó körme. A középső ujjamon, a köröm alá beszorult egy darab a gyerek ceruzájából, amikor reggel a hegyezőjét próbáltam megszerelni. Gyorsan kipiszkálom egy tollal. Most már szép kék árnyalatú lett. De ügyes vagyok.
A körmös téma is kuka. Mi marad nekem? Szőrtelenítés! Pff...kozmetikus, mi?! Borotva, aszt csá! Azt is, hogy csinálja az asszony, akinek nincs ideje semmire? Wc-n ülve, egyszerhasználatos lidl-s szarral kapirgálja le a bundát a lábáról! Ennek az az „előnye”, hogy mindig tartogat meglepetéseket a végeredmény. Pl. nagy boldogan lépkedek a frissen borotvált, visszeres, napot nem igen látott lábammal órákon át, emberek között, majd mikor lehajolok valamiért, akkor észreveszem, hogy egy masszív csíkban fennmarad a szőr! Hoppácska! Rendkívül igényes.
Pedikür...ne bolondozzunk már! Van úgy, hogy sikerül levágni a körmeimet a lábujjaimról. De mivel 60 (!) gyerek-körömről kell gondoskodni, néha akkor jutok el az enyimekhez, mikor már nem jön fel a cipő, vagy a harisnyámat elől kilyuggatom. Valamelyik nap a férjem mondta, hogy le kéne csiszolnia a kerti padot, mert megrágta az átok kutya (szeretem!), én felajánlottam, hogy a sarkammal megoldom pik-pak. Nagyon büszke vagyok arra az esetre, amikor valamilyen bulikára voltunk hivatalosak, és felvettem egy olyan magassarkút, aminek az orra hiányzik. Fingom nincs mi a hivatalos neve az ilyen cipőnek, de tudjátok, amikor a nagyujj és a mutatóujj (van ilyen a lábon?!) látszik. Kurva intelligensen kilakkoztam az említett ujjakat indulás előtt 2 perccel, a többire már nem futotta. Aztán a kocsiban lógatván a lábamat, gyönyörködve a csidi-csudi piros cipőmben, észrevettem, hogy valójában, némileg, a középső ujj is látható.
Amennyiben a blogolás nem hozza meg a várt milliókat, azt hiszem stylistnak megyek. Vagy szépségtanácsadónak. De szerintem esélyes, hogy saját műsort kapok valamelyik híres-neves nőcis csatornán (amit nyilván nem nézek!).
u.i: Ma reggel egy tahó megdicsérte a nagyapó seggemet. Nem tudtam, hogy megköszönjem, vagy pofán verjem. Végül egy kirakatban megnéztem, nincs e kilyukadva a szoknyám seggtájon (volt már rá példa), hátha emiatt tréfálkozott!
