Mint az köztudott, igen fontos szerepe van az életemben a szépségiparnak. És természetesen értek is hozzá. Nagy boldogság számomra, hogy a gyermekeim is örökölték ezt a tehetséget. A nagyfiam pl. valami őrületesen szeret öltözködni. Na, nem úúúúgy, hogy szólok neki reggel, és felöltözik rögtön. Ne vicceljünk már! Reggel felöltözik valamibe, és kb. 3x öltözik át aznap. A szobája kb. olyan mintha a szennyes kosarat ürítette volna ki, minden kifordítva (2-3 réteg egyben levévé!), szétokádva…Majd megjelenik: alul ninja jelmez, felül dinós trikó, rajta egy fehér ing, éééés végül egy nyakkendővel egészíti ki. Tutira ilyen lehettem én is.

Komoly múlttal rendelkezem a divat világában. Ovis koromban felfedeztek, és elvittek valami divatbemutatóra. Arra emlékszem, hogy taxival mentünk, és kaptam érte pénzt, amit azóta sem láttam (anyu!!?). Aztán kicsit eltértem a hagyományos, modelleknek való diétától, úgy 35 évre. Később tettem újra egy próbát, és egy barátnőmmel elmentünk valami válogatóra. Én meglehetősen szigorúan vettem a dolgot, készültem is rá sokat. A sok kis körömcipős libácska nézett is rám csúnyán, hogy hát ez?! Ugyanis, én bakancsban tipegtem végig a nénik előtt. Nem mondták, hogy maradjak következő fordulóra. A kedvemet azért nem vette el ez, és szívesen hódoltam a eme szenvedélyemnek évekkel később is. Kedvenc ruhadarabom a középsuliban egy kék pulóver volt, aminek nem szerettem a mintáját, de belül bolyhos volt, így kifordítva hordtam. Anyu egyik átszabott leopárd mintás szoknyájával viseltem. Sokat konszolidálódtam, ma már nem hordok kifordított pulcsikat. Legalábbis nem direkt. Tegnap, mondjuk beleléptem az 5 éves gyerekem cipőjébe, de azt csak a fáradtság miatt csináltam, nem szándékos stílusváltásból.

Ha egyszer nyitnék egy üzletet (nem fogok!), tutira gyertya fény lenne a próbafülkében. A hagyományos boltokat ezért sem komázom. Nem mintha lenne időm shoppingolni. Joy napok, mi?! Az online rendelésben viszont az a nagykirály, hogy néha mellé nyúl az ember. Például, rendeltem egy rövid overált, mert elkapott a vágy, hogy ilyesmiben villogjak. A játszón. Neeem…konkrétan egy eseményre rendeltem. Beleszerelmesedtem, mert óriási virágok voltak rajta. Olyan Frida Kahlo-s stílus. Csúcs szuper. Boldogan fel is próbáltam, az itthoni szolid, emberbarát fények között. Egészen a combközépig fel is tudtam erőszakolni. Végül, elfogadtam, hogy talán a méretet elbaszták, így bekerült, a „talán egyszer majd jó lesz rám” szekcióba.

Pár hónapja meséltem róla egy isminek, hogy milyen átverésben volt részem, és hogy találhatnak ki ilyen ruha darabot, amibe nem lehet belemászni?! Itthon elővettem, hogy lefotózzam, milyen fosvány konstrukció. Igen, kiderült, hogy van rajta egy rejtett cipzár. Fel is jött rám. Pont úgy nézek ki, mint öreganyám régi kanapéja! Az a háromszemélyes fajta!