mutersors

Tisztelet minden Anyának és Nőnek! Én megírom, hogy miért.

ÉNIDŐ! Az mi?

2019. május 17. 17:27 - mutersors

purple-hair.jpg

Az egyik legkevésbé kedvelt kifejezésem. Az okosak ilyeneket mondanak, “önmagadra szentelt minőségi idő”, és ilyet is olvastam, hogy “amikor azt csinálhatunk, ami minket feltölt, örömet szerez”. Pfff...az. Ilyenből biztos sok van az átlag anyukáknak.

Az a legkeményebb, hogy ma már ez egyfajta elvárásba ment át. Mint, amikor azt mondják, hogy foglalkozzá’ magaddal és a testeddel, nem számít, hogy tegnapelőtt toltad ki a babádat és 0-24-ben a bimbódat rágja. Hát baszki, tornázz úgy, hogy rajtad csüng! Még jót is tesz, mert a kötődés, meg minden. Szóval, ha ezt te mégsem oldod meg, mert mittomén, talán kurvára fáradt vagy, és épp nincs rabszolgád, akkor az nagyon nem menő. Lényegében, ugyanez az ÉNIDŐ nyomatás. Én tudom, hogy megérdemlem, jóhogy. Meg azt is, hogy rohadt fontos. Lenne. De az ismerőseim igen nagy többségének, gyakorlatilag 0 lehetősége van ilyenekre. Aki hasonló cipőben van, az tudja, hogy milyen maci még egy nőgyógyászhoz is eljutni egyedül. Konkrétan egy egész stábot kell riasztani. Férj érjen haza, nagymuti legyen ugrásra készen, wazze-val is meg legyen tervezve a projekt. És ez egy orvosi vizsgálat. Ha urambocsá’ szórakozni mennél, annyira kimerítő a szervezés, hogy inkább hagyod a picsóba. Főleg, ha előtte, úgy 8 éve nem alszol éjszakánként. Na, és a totál agyérgörcsöt akkor kapom, mikor elér egy ilyen: “Arra van időd, amire te akarod!” és az örök kedvenc: "Fejben dől el!” A jóédesanyádat! Mi dől el fejben? Hogy háromszor kelsz fel egy este? Vagy hogy van ember, aki vigyáz a gyerekre? Miért, ezt tán kívánni kell? Vagy varázsolni? Ha mindent egybevetünk, akkor rájössz, hogy ez nem is ÉNIDŐ, hanem NEMTELJESENMÁSIDEJE. Akkor van időd magadra, amikor megengedi neked az univerzum, a gyerek, a férj, a munkahely, az időjárás stb. Mindenesetre egy újabb irányból kapod az ívet, hogy hogyan is kéne, és ha nem úgy tolod, természetesen a te hibád. Nyilván nem akarod eléggé.

Emlékszem, a héten nekem is volt egy ilyen ÉNIDŐ-m. Elvonultam a wc-be, hogy végezzem a dolgomat. Leültem, és próbáltam “minőségi időt” tölteni önmagammal. Majdnem sikerült. Kb. 1 teljes percet élveztem is belőle, amikor hallottam, hogy kint nagy zaj, ordítás, dirr-durr, ilyenek. Ekkor berohan a nagyobbik:

- Anyaaaaaaaaaaaa! Elvette…nem adja vissza és én….

Én teljes higgadtsággal:

- Kislányom, feltűnt, hogy a wc-n ülök?

- Igen, de nem hagy békén, és már megint...és ő meg...és én meg...

Még mindig nyugodtan:

-Világos, mindjárt kimegyek, és megbeszéljük.

Közben kint a maradék kettő folytatja az visítozást és valami talán le is esett. A lányom továbbra sem tágít.

- De értsd már meg, hogy most az van...és nem akarja...de én meg igen.

Fúúú baszki, nem hiszem el...

- Jó, de én meg szeretnék wc-zni, nem lehet ezt megérteni?

Erre bejön a másik kettő is, és óbégatnak:

- Anyaaaaaaaaaaa...de anyaaaaaaaaaaaa...

Na, ennyi. Kész.

- Komolyan, nem hiszem el, hogy senkit nem érdekel, hogy mit csinálok. Kifele! Mindenki.

Esküszöm, meg sem mozdultak, tolták folyamatosan a sztorit. Itt már nem éreztem a harmóniát:

- Jól van, elég volt! Mindenki tűnés kifele! Anyátok épp kakálna!!!!!

Végül sikerült kiterelni őket, de az ihlet elszállt. Kimentem, és rendeztem a gyerekeimet.

Rohadjak meg, nekem ez fejben már eldőlt. Majdnem sikerült “örömet szerezni” magamnak, de neeem. Asszem, nem akartam eléggé.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mutersors.blog.hu/api/trackback/id/tr1314832498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.