Emlékszem, amikor először vártam kisbabát, kioktattam a nővéremet, hogy „nem terhes vagyok, baszki, hanem ÁLLAPOTOS”. Pfff…kis buta voltam, és kb. 8 hetes kismama. 25 héttel később már nem voltam se várandós, se állapotos! Mocskosul TERHES voltam. Másodjára, a fiúcskámmal már illúzióktól mentesen mentem bele a dologba. A végén mégis csak volt némi meglepetés. Szerelmetes babám azóta is rendszeresen feladja a leckét!

Nyilván, életke a végsőkig kitartott, mert nem érezte az ingert, hogy kettéváljunk. Mikor már úgy tűnt, hogy ennél nem lehetek nyomorultabb, az utolsó napokban váratlan „vendég” köszöntött be. A kórházban megmutattam az altestemet, hogy azmiaz?! Igen, aranyér volt. Akinek volt már krumpli a seggében tudja, hogy milyen érzés ez. Ott feküdtem, kipakolva az állami kórház vizsgálójában, ami gyakorlatilag a vérvételes szobából függönnyel leválasztott ficak volt. Az orvosom hívott egy kollegát konzultációra, így már ketten figyelték, hogy mi is akar kibújni, a fiam feje helyett. Szóval, elküldtek egy sebészeti beavatkozásra. Nem állítom, hogy szívesen beneveznék egy újra. Kicsit volt csak kínos, ahogy kiterítettek az asztalra, majd rendezték a helyzetemet.

Már fel voltunk készülve, hogy a gyerek a hasamban lesz tinédzser, mikor beindult a móka. Pár órával később már pokoli fájdalmak között vergődtem, és gyilkolni támadt kedvem, mikor a drága dokim, és szeretett férjem kacarászva tárgyalták meg, hogy „csak rajtam múlik”, hogy meddig tart, mivel nem csináltam jól a légzéseket. De el is szállt az dühöm, amint megláttam az én szép hercegemet. A férjem is életben maradhatott.

A gyermeknek már születése után saját akarata volt és nem viccelt. Mikor azt hittem, majd a cumi segít a bajban, és abbahagyja az ordibációt ez a kis bitang, úgy lökte ki a szájából, hogy majdnem egy szemem bánta. Aztán pár hét múlva, mikor újra előkerült, boldogan csócsálta. Ha nem teszem el, azóta is nyomná. A hozzátáplálásnál sem volt kíváncsi arra, hogy én mit szeretnék. Simán hányt egyet, mikor a sütőtökkel megkörnyékeztem. De egy év múlva kiette a spenótot a kajámból. Elaludt 2mp alatt, de ha nem mászhatott be közénk éjszaka, akkor jött az égzengés! Szegény szomszédok!

Azóta már nagyfiú, és nála nincsen viccesebb teremtés. Valami bitangosan focizik, a magyar válogatottat simán lefutná…háromszor. Ja, és a kapura is veszélyesebb. Ám, nem tudom eldönteni, hogy lábbal, vagy kézzel, ugyanis dobni is elég durván jól tud. Ezt bizonyítja, hogy mikor egyszer kikapcsoltam a mesét, mert jött a déli alvás, gondolt egyet és megküldte a tévét valami műanyag szarral. Én ott elvesztettem az eszméletemet egy pillanatra, mert a férjem arca bevillant az agyamban. Mikor magamhoz tértem, néztem a készüléket, és megnyugodva konstatáltam, hogy nem tört be, hiszen nem volt rajta repedés vagy ilyesmi. Kiderült, hogy korai volt az öröm. Gyér műszaki tudásomnak köszönhetően feltételeztem, hogy ha kívülről nem látszik, akkor tutira nincs nagy baj. 3 hónapig néztük úgy a Bogyó és Babócát, hogy hiányzott a kép középső harmada. Kevésbé volt élvezhető, mint amúgy.

Ő az én napsugaram, aki úgy ölel, hogy a szívem megolvad pillanatok alatt, és úgy mosolyog, hogy még az őrlő fogai is látszanak. Gyönyörű szuperhősöm, imádlak!