Annyi szó esett már arról, hogy az anyukáknak nem sok szabadidejük van. Az, hogy pl elutazzanak kettesben a szerelmükkel...Pfff...Kb esélytelen. De mi van akkor, ha ez nagy ritkán megadatik? Sokan gondolják, hogy ez simán egy óriási boldogság, és vidámság. Megy a hejehuja orrvérzésig. Tévedés. Legalábbis nálam. Mondjuk, lehet megint velem van a baj, és rosszul vagyok összerakva. Mi a rosseb bajom van?

-1.nap (elutazás előtt)

Minden szabad pillanatban ezen pörgök. Már jó előre lezsíroztam, melyik gyerek hova és hogyan. Spontán nyaralás?! Hol élsz? Itt komoly szervezés megy, kérem szépen. Már közeledik a nagy nap, és nekem még annyi dolgom van. Non-stop mosok, készülök az összes időjárási anomáliára. Nem, nem a saját cuccaimat rendezem. A gyerekek holmijait rakosgatom össze. Listákat írok, hogy mit ne felejtsek el. Patikából feltölteni a készleteket, mert ki tudja mi lesz itt. Túlélő csomagot összeállítani. Meséket összerendezni, és a tv távirányítóba is elemet kell cserélni. Jutalom falatok a spájz szarásig, hátha anyám nem bír a zsiványokkal. Anyósom hadrendbe állítva várja, hogy megérkezzen 1 db gyerek. A szívem fáj, de elnyomom, hiszen mindjárt nyaraluuuunk.

0. nap

Agyérgörcsöm van már most. Be kell mennem ma az irodába, mert dolog van, de majd szétvet az ideg, mert a kiskirályfi utazik Mamához Világvégére, és tutira legyen bent a Taki, meg a TB kártya. Nem szeretem, mikor távol van. Elbúcsúzunk reggel. Még elkéri az “anyapólót”. Ez mindig az épp aktuális alvóruházatom, ami már “anyaillatos”, és szereti. Én meg imádom őt. Szomorúság van, pedig mindjárt üdülés témája lesz. Munka után tépek a nagyért és a picurkámért a suliba és a bölcsibe. Jut eszembe, el ne felejtsem anyámnak mondani, hogy babuskám szereti, ha a haját cirógatja anya. Ez egy új igény, ezért mindenképp meg kell osztanom Mamikával. Olyan jó bizgerálni őt, és látni, ahogy elszenderül közben. Szépséges tündérkirálylányom, már kezdi a presszinget! „Anya ne meeeenj!” Tegnap konkrétan le akart cserélni, mert nem engedtem át a barihoz. Persze, rögtön megbánta, de csak beletrappolt a lelkembe. Most meg, ezzel gyalul le. Pillanatra átszalad az agyamon, hogy rossz ötlet volt ez az utazás, nem kéne menni. Elhesegetem, mert jár nekem, nekünk. Amúgy meg imádják Mamikát, nem lesz gond. Lefektetésnél nagyon megszeretgetem nagylányomat. Ő sír kicsit, hogy nem fog aludni 4 napig, az fix. Mert nélkülem nem tud. Viccelődök vele kicsit, hogy akkor majd iskolában el fog aludni a padon, és kifolyik a nyála az asztalra, vagy a padlóra, amin nevet egy kicsit. De látom, hogy nem vidám. Én sem. Bemegyek a kishercegemhez, hogy álomba simizzem. Apa is tesz egy próbát, de persze kuka. „Anya visz!” Így hát anya viszi is az ágyikóba, hogy bújásra. Minden este ez van, és aaaanyira szoktam már unni, mert bármennyire is cuki, és szerelmem, de baszki 20x elénekelve a „csigabiga deje ki”-t, nem mindig adja. De ma élvezem, pedig annyi dolgom van. Ám most leszarok minden mást. “Titizz anya”. És én simizem mucikámat. Elalszik, én meg szagolgatom. Finom. Lemegyek befejezem a pakolást. Nem vagyok vidám. Izgatott sem. Aaaah...

1. nap

Semmit nem aludtam. Megint. Hónapok óta tart ez. Babuci felkel, dumál, nem akar aludni. Megtört 4 helyen a gerincem a különböző pózoktól, amit felvesz a testem éjszakánként, mikor próbálom visszaaltatni. Most kivételesen borult el az elmém, csak azon pörögtem fél éjszaka, hogy szegény anyám és babikám. Mi lesz itt? Próbálom rávenni a gyerekeket, hogy öltözzenek, teljesen sikertelenül. Közben arra gondolok, hogy vajon a nagyfiam aludt rendesen? Nem fázott, nem volt melege? Anyapóló jól teljesített? Majd később beszélünk velük, mert nyilván már a csirkék között rohangál. Megérkezik Mamika. Nagy az öröm, és az imádat. Nekem már nem jut puszi, mert bele kell vágni a lecsóba, és indul a játszás. Gyorsan vázolom, hogy mi hol van, nem mintha nem tudná. Remegek az idegtől, a fosás is rám jön, aztán elejtek egy ilyet: „ááá...inkább maradjak?!” Férjem fejét nem tudom ide belinkelni. Jobb is. Nem tréfál. Indulunk. Én nem sírhatok, mert akkor a többiek is sírnak. A többiek végül nem sírnak, csak integetnek az ablakon. Gyönyörűim! Kocsiba be! Kurvagyorsan. Mint a ragtapasz letépése, úgy megy. Fáj, mint a picsa. Indulunk. Kicsit sírok a kocsiban. Majd felveszem a mókás arcomat, és igyekszem a jóságra fókuszálni. Várunk a repülőre. Izgatott vagyok, meg tényleg jó kettesben. Mikor nem néz rám, lekonyul a szám, mert eszembe jutnak a kicsikéim. Nem mintha titkolnám, vagy meg akarnám játszani magamat, de nem akarom elrontani a kedvét. Mégis észreveszi, hogy nyomorult vagyok. Aszongya: „Nyugi. Lazulj el kicsit. Engedd el magad!” Pffff...Jóvanna, keresek egy vécét és eleresztem magam. Úgy is aktuális. Vagy tán nem erre gondolt?!

Folyt.köv.