Nem, baszki, én már nem is tudom. Azóta, hogy 8 éve terhes lettem, csak nagy ritkán adódik meg, hogy egész éjjel alszom, és/vagy reggel ébredek, nem pedig hajnalban. Na, nem azé’ mondom, mert rinyaviadal van, tudom, retek unalmas a téma. Ja, és azt is tudom, hogy ha már versenyről van szó, mi anyák szeretünk kurvára elől lenni, a kinekagyerekealegjobbalvó játszmában. Általában lebénulva hallgatom, az olyan megjegyzéseket, miszerint “az én babám 6 hetes kora óta átalussza az éjszakát”. Miapicsa?! A legjobban teljesítő gyerekem 1.5 évesen durmolt először reggelig. És amióta 3 db gyerekem van, felváltva szórakoztatnak. Néha teljes létszámban megy a buli. Szal, én ebben énvagyokalegnagyobbistenkirálynőmeragyerekemalszik összecsapásban, nemhogy az utolsó lennék, de simán diszkvalifikálnának a nevezésnél!

Ismét szart sem aludtam éjszaka. Az átlagosnál is borzalmasabb volt. A férjemmel felváltva kínlódtunk. De most ez az én szenvedésemről szól. Mert én nagyon szenvedek. Retekmód!

Elmondom mi történt.

Este nem bírtunk végignézni egy filmet, mert kipurcantunk. Így is 23:00 lehetett, mikor elaludtam. 2:15-kor megjelent a nagylány, hogy egy szúnyog van a szobájában. Egy tetves szúnyog! És ő biztos nem alszik ott. Sebaj, mondom, apát nem zavarja, hogy egy este a horkolásom nélkül alszik, meg a szúnyog sem, így helycsere. Nem telt el 20 perc, épp kezdtem ismét mélyálomba zuhanni, amikor megjelent a nagyfiam. Nem tudnám visszaidézni, mi volt az indok, de ám le is szartam, biztos jogos volt, legalábbis pont annyira, hogy ne kezdjek el vele csatározni. Odakucorgott mellém. Áh...boldogság! Alvás. Már majdnem jó volt, amikor elkezdte küldeni, hogy neki viszket a térde. Valamivel lerendeztem, de tudtam, ha ki kell mennem a Fenistil-ért, tuti szörnyethalok. Megúsztam! Végre. Fél órával később már ismét ébren, mivel a kedvesem keltett, hogy a picike felébredt, és képtelen visszaaltatni. Alig múlt 4 óra! Nem viccelek! Hajnali 4!!!! Kiderült, hogy picimaci felébredt arra, hogy a tesók vándoroltak, aztán apuka hallotta, hogy “anyaaa! anyaaaa!” Mi mást?! Apa hasonlón friss lehetett, mint én, így elsőre nem érezte jónak, hogy kimásszon az ágyból, és cselekedjen. Szépen kivárt, hátha elmúlik. Majd arra lett figyelmes, hogy valami nagyon furi zaj jött babuska szobájából. Bement, hogy rápillantson a gyermekünkre. Ott állt pizsuban, rajta az óriási oroszlános úszógumi, amiben próbált lépkedni. Annyit mondott: “Lemegyek!” No, ezek után mit lehetett tenni? Mikor felkeltem, próbálkoztam bújással, simi-simivel, de 2.5 óra után feladtam. Nem állítom, hogy bűbájos hangulatban lennék.

Tudom én, hogy csodálatos dolog, ha gyerekei vannak az embernek, és nyilván mindent kukába dobnék értük. De basszameg a testem kuka, az elmém is. Nem elég, hogy minden ébren töltött percem az övék? Este 9-től reggel 6-ig jár nekem az ágynyugalom!

A nyomorúság miatt tök türelmetlen vagyok a családdal, semmi kedvem semmihez, egy apró náthából hetek alatt gyógyulok fel. Szerintetek, mennyire valóságos ilyen napokon a sport? Vagy a diéta? Ezek azok a napok, amikor a koffeint a szemembe csepegtetem, a csokit meg papírostul eszem, rágás nélkül! Volt, hogy annyira szarfos voltam, hogy a kakaóport az üvegből kanalaztam, mert nem volt otthon más. Még kurva tej sem.

De ez annyira nem ér! Már ott tartunk, hogy tényleg akkor megyünk durmolni, amikor a kölkök. De én ezt neeeeem! Jár nekem az a 2 óra! Vagy inkább 1.5. Nem adom! Akkor mégis mi a megoldás? Fingom sincs, mert erre nincsen senkinek okos tanácsa. Egyetlen gyerektanácsadó-pszichokirályság sem tud előállni ötlettel, mert nem kell megjavítani, megreformálni senkit. Nincsen olyan szer, olyan technika, amivel befolyásolhatod a gyerekek alvását, mikor 30 fok van éjszaka, vagy mikor bejön mocskos szúnyog.

Maradnak a túlélési procedúrák! Zseniális!