Nemsokára kezdődik a suli-ovi-bölcsi szezon. De én olyan mocskosul pipa vagyok. Komolyan mondom, hogy ami nálunk folyik, az vicc. Most arra célzok, hogy ami az anyák között zajlik. Az a sok rettenet okos ember, aki tolja a fikát a másik arcába. Eszükbe sem jut, hogy mekkora kárt tudnak okozni vele. Állandó megfelelési kényszertől szétfeszülő ember az anya, aki a legjobbat szeretné a gyermekének, és ahelyett, hogy támogatást kapna ehhez, csak az állandó lelkiismeret furdalást kapja. A non-stop ítélkezést, és kritikát. Mi a bajuk ezeknek?

Téma: Ne vidd a gyereket bölcsibe, mert az ergya! Hőőő?

Nem arról van szó, hogy én majd most megmondom, mi a frankó. Akarja a halál! Vagyis pont ez az, hogy ezek az arcok épp ezt csinálják! Az imént olvasott cikk szerint, aki bölcsibe viszi a gyerekét, az egy karrierista, önző picsa, aki nem hajlandó meghozni az alapvető áldozatot a gyerekéért. Persze, emiatt fix, hogy sérül a gyerek. Az író szerint, a játszón a sok moslék anyaállat így nyomja:  Hahaha, még jó, hogy segítettek levakarni rólam a gondozónők reggel... Meg ezt is: Az a jó a bölcsiben, hogy nem neked kell altatni, meg pelusra szoktatni...stb. Én itt elképzelek egy gonosz, démoni kacagást is, mert valóban, akinek a gyereke bölcsibe jár, az ilyeneket gondol és mond.

No, ami nekem fáj ezekben: Miapicsóóó!?!?!

Egyrészt, az önmagában felháborító, hogy olyan témában, mondanak ítéletet, ami Magyarországon kívül teljesen természetes, főleg 1.5- 2 éves gyerekeknél. Másrészt, megint toljuk már tele az anyákat kibaszott rossz érzésekkel, amiért így, vagy úgy döntenek. Közben a cikkben azt olvastam, hogy ez nem mindenkire vonatkozik ám. Csak az a sátán ivadéka, aki megtehetné, de mégsem akar a gyerekével lenni. Vegyük az én példámat. Mindhárom gyerekem bölcsis volt úgy 1.5 éves koruktól. Nem voltam rákényszerülve, hanem így döntöttünk. És képzeljétek, azért mert szerettem volna dolgozni. És? Akkor most ugorjak ki az ablakon?

Itt vagyok én, és rajtam kívül egy csomó érző ember, aki elolvassa ezeket a cikkeket, és máris tele van kétségekkel. Fel kellene mondani! Ne dolgozzon senki! Majd eltart minket állambácsi (csalipoli+gyes­...muhaha), illetve akinek van, annak dolgozzon a férje.

Nem csak azoknak szólnak ezek a szarságok, akiknek célozzák. Amúgy, meg ők sem érdemlik meg, mert itt nem gyermek bántalmazásról van szó. Nem arról, hogy nagy tudású nők a gyerekek érdekeit nézve osztják az észt. Kizárólag rosszindulatú belepofázásról. Ez a sok szar mindenkit megbánt és felkavar, hogy talán rosszul csináltuk/csináljuk a dolgunkat. 

Számtalan olyan anyukát ismerek, aki 3 éves korig otthon maradnak a picikkel. És olyat is, aki 10 hónaposan visszament dolgozni. Miért nem dönthetik ezt el maguk? Van fogalmuk ezeknek az embereknek, hogy min megy keresztül egy anyuka, amikor próbál mindenhol helytállni? Amikor munkát keresnek, de nem kapnak, mert alapból az a feltételezés, hogy lófaszolni fog, és nem jár majd be dolgozni a gyerekei miatt?! Kevesebb fizetést kapnak emiatt, vagy a legtöbb esetben még interjúra sem jutnak el.

Még egyszer mondom, nem az a célom, hogy bárkit is meggyőzzek erről vagy arról.

Amúgy meg miért csak rólunk szól ez az egész? Hol vannak az apák? Nekik kötelességük, hogy eltartsák a családot, és így a karrier is alap. A bölcsi, és a nyári ovi is a mi felelősségünk csak. Nem! Há’ nem azt mondom, hogy szoptassanak az apák, de miért lenne ördögtől való, hogy egy anya is dolgozzon, és még sikeres is legyen?! Erre, most jönnek azzal, hogy ne, mert 3 éves korig tuti lelkinyomorult lesz a gyermeked. Jaaaa, de utána se dolgozzá’, mert tudod, ha beteg a gyerek, ha szünet vagy pedagógus továbbképzés van, akkor nem viheted a babádat. Legyen a férfiak feladata a pénzkeresés, és a család fenntartás. Most az apukák szemszögéből nézve. Nekik vajon nem rohadt nagy teher, hogy éjjel-nappal dolgozniuk kell, hogy fizessék a hitelt, hogy megvegyék a tündérkéjüknek az Elsa-s iskolatáskát, de persze emellett legyenek ott a fiúk edzésén, és a kert se nézzen már ki úgy, mint a putriban. Mi a baj azzal, ha megosztják a családban a feladatokat és a terheket? Nem, nem a gyerek a teher, hanem az, amit ránk pakol a társadalom.

Jönnek itt az ősemberes példákkal. Hogy muter csecsén lógott a gyerek tini koráig kb. És az anya feladta volt minden, amíg a fater levadászta a vadat. Nem vagyok túl jó antropológiából, de mintha az rémlene, hogy az asszonyok meg mentek gyűjtögetni. Elég öreg vagyok, de akkoriban még nem éltem, így nem vagyok biztos a dolgomban, de gyanítom, hogy nem az öregasszonyok végezték ezt a melót, hanem a fiatal, életerős nők. Az idősek meg egy csapatban rendezték a pulyákat. Vagy valahogy így képzelem el. De ma már nem működik ez sem.

A másik, ami eszembe jutott, amit szintén saját tapasztalatból mondok. Aszongyák, hogy az alfa generáció alkalmazkodásra képtelen, illetve elkényeztetett nemzedéket nevelünk. Kb ki van nyalva a kis picsójuk, a szórakoztatással, körülöttük forog a világ és nem fegyelmezzük őket rendesen. Már megint...”bezzeg régen”. Ja, de a bölcsi és az ügyelet az tilos. Akkor most miapicsát csináljak, de őszintén?! Régen anyámnak azt mondták van ilyen, hogy bölcsi, és jó az, hát mentünk. Papó! Ő meg dolgozott. Nyáron volt ügyelet, vagy épp nem, mentünk nagymuterhez, aki kihajtott minket a napra naptej nélkül, ettünk krumplibogarat, meg elástuk egymást a kert végében, majd beterelt minket este jó mocskosan, amíg anyuci meg melózott. Nem volt ő karrierista, vagy szívtelen rohadék. Így volt ez mindenkivel a cityben.

A férjemnél pl. nem játszott a bölcsi, mert falun nem volt, de oviba se járt, mert nagymama vigyázott rá. De az ő anyukája sem henyélt. Sőt. Az non-szensz lett volna, hogy ő, aki a mai napig egy lovat is elhordana a hátán, otthon bújócskázzon a kis lurkókkal.

Én nem tudom, hogy kinek hány fizetett és önkéntes segítője van, de gyanítom, hogy az átlag ugyanúgy küzd ezzel, mint én. Dolgozni kell, és akarok is, de a gyerekeimet imádom. Én vért pisáltam az idegtől, mindegyiknél, mikor bölcsibe vittem. A szívem darabokra szakadt, és tudjátok mi segített át minket ezen? Engem és a babáimat is? A csodálatos pedagógusok. A gondozó nénik. Ha tehetném, akkor vinném magammal őket az egyetemig! Odaadó, fantasztikus emberek. Akik őszintén szeretik, amit csinálnak. A gyerekem most is futva megy hozzájuk reggel, és futva jön hozzám délután.

Nem, egyáltalán nem könnyű döntés, és nem egyszerű rábízni a csemetédet egy idegen emberre. Az oviban sem, és a suliban sem. Sőt, majd mikor ráncos öregasszony leszek, akkor a gyerekeimet lehet álbajuszban fogom követni, hogy biztos legyek abban, jó társat találnak maguknak.

De igen is, van élete egy anyának, sőt egy apának is. Egy családként kell összedolgozni, szervezni, áldozatokat hozni, a gyerek érdekeit szem előtt tartva, de nem totális alárendeltségben. Ha egy asszony úgy dönt, hogy elvonul a világtól, és egy jurtában nézi, ahogy a gyerekei felcseperednek, akkor tegyen úgy! Ha a kötelező oviig otthon marad, és nem szeretné bölcsibe vinni, mert ő úgy érzi jónak, senki ne dobálja meg kővel. De...ha tök mindegy milyen okból kifolyólag (mert kell a zsé, vagy mert szereti a munkáját) dolgozni akar egy nő, akkor ne dobjuk már az oroszlánok elé ezért!