mutersors

Tisztelet minden Anyának és Nőnek! Én megírom, hogy miért.

Életmódváltok

2019. november 04. 11:45 - mutersors

 relaxation-1715385_640.jpg

Ahogy mondtam, elmentem a jószomszédasszonyomhoz, aki táplálkozási tanácsadóként megmondta, hogy ez nem klassz így. Jó, ezt én is tudtam…de ez már hivatalos. Úgy indult, hogy kitöltöttem egy csomó tesztet, meg írtam étkezési naplót is. Kiderült, hogy amúgy nem eszem bitangosan sokat, és végülis vannak értelmes elemei is, de összességében teljesen tarthatatlan, amit művelek. Totál idegben, kevés alvással, nyilván sok kávéval és nem rendszeres kajálással pöccre tettem a beleimet. Azt beszéltük, hogy először talán ezt kéne rendezni. A család marad, ebben megegyeztünk, így a többit kell megváltoztatni.

Első feladatom, egy 5 napos béltisztító kúra, amit csontlevessel kell tolni. Csak ennyi! Nem viccelek. 3 napig kizárólag a 10-12 órán át főzött lé, egy kis zöldséggel. A 4. napon már lehet húst is, az 5. napon rizs is jöhet.

  1. Nap

Reggel úgy kelek, hogy lehet nem is kéne ennek nekiállni, mert mi értelme?! Őszi szünet is van, és nem akarok nyomorult lenni, mikor a gyerekekkel lehetek. De akkor meg olyan napokon kell, amikor dolgozom. Az sem jobb. És este akkor is a gyerekekkel kell kínok között bajolnom. Szóval, oké, belevágok.

Halloween napja van, én szabin, de a férjem dolgozik, szóval minden rajtam. Már délelőtt beküldtem egy-két adag levest. Mivel kávét sem ihatok, nagyon nem vagyok vidám. Ebédet kell készítenem a gyerekeknek, de én csak a levesemet küldhetem befele. Sebaj, jó lesz ez. Nem, de mindegy, megoldom. Közben díszítem a házat, arcot festek, birkózok, könyörgök, altatok, takarítok, pakolok, aztán pár program újra, és újra. Majd a hab a tortán, mikor elmegyünk egy kis mókára a Medveparkba, ahol vaksötétben kismillió kölyök között kell szemmel tartani az enyimeket, miközben majd megfagyok. Ó, természetesen jár a kürtöskalács minden jó gyereknek, így az én porontyaim sincsenek tekintettel a szenvedéseimre. Haza jövet után fürci, és altatás témája jön. De már nincs sok. Csak pár nap. És utána ehetek újra. Na, nem azt, amit úgy általában, de azért valamit. 21:00-kor már durmolok is.

  1. Nap

Reggel 0 életkedvvel ébredtem. Ha nem várt volna kint egy csomó meló, és a kemény pisilési inger, akkor ki se jövök. Elkezdtem írni a végrendeletemet is fejben. Annyira szeretem a gyerekeimet, a családomat, de nekem már semmihez nincs erőm, kedvem. Egy üres test vagyok. Boldogtalan, zombi. A kedves férjem készítette a friss kovászos kenyeret, a gyerekek ették a müzlikéjüket, és a friss kecsketejet szürcsölték. Az ebédhez ki voltak készítve a húsok. Nyamm... Pörköltet és nokedlit fog készíteni a szerelmem, aki azt mondja nagyon sajnál, meg minden, de hát semmi együttérzés nincs benne, ha ilyet tesz velem. A fenéért nem lehet valami hót ergya ételt összedobni?! Bár gyanítom most mindegy lenne. Amúgy szemétláda vagyok. Nem szoktam, de most azzá váltam, mert én nem én vagyok. Csak egy szörnyeteg. Kivettem az egyik vizeletmintához hasonlító “elemózsiámat” és rohadtul nem esett jól. Szóval, piszkálódtam. Szegény drágám a konyhában gürizik, mert jófej, meg jól is csinálja. És most különösen indokolt volt, nekem ne kelljen. De én mocsok voltam, és mindenbe belekötöttem. Miért főz, miért előttem eszik, miért nem beszél hozzám, miért beszél baromságokat? Például (csak, hogy mindenki értsen, milyen moslék tudok lenni):

Férj: Drágám, menj akkor el itthonról moziba, vagy valami.

Én: Persze, hogy feltekeredjek egy fára, olyan ideges vagyok. Ja, meg nagyon okos ötlet, majd ott a pattogatott kukorica, meg egyebek tuti segítenek.

Férj: ....

Ez vagyok én. Pusztulat van! Rohadjak meg, nekem ez nem megy. Hiányzik a kávé is, szétmegy a fejem, és ez még csak a 2. nap! A második!!!!

  1. Nap

6:30 van. Már fél órája fent vagyok, nem tudom miért, hiszen mindenki alszik. Itt  horpaszt mellettem a középső, mert ő minden éjjel meglátogat. Eléggé bosszantó, de szeretem a kis testét átölelni. Agyalok. Nincs semmi értelme ennek az egész béltisztításnak. Azon gondolkozom, hogy az utóbbi 2 napban többet foglalkoztam az evés kérdésével, mint korábban bármikor. Azt hittem, hogy milyen jó lesz nekem, kiveszem a hűtőből a leveskémet, és boldogság, le is van tudva az egész mizéria. Jót eszem, a testemmel is jót teszek, nem is kell sok időt erre szánni. De nem. Állandóan csak ezen pörgök. Éhezik a testem, és a lelkem. Lehet, hogy a lelkem jobban, hiszen azért 2 napig levesen élni, még nem sorvasztja el az embert. De én így érzem. Fáradt, gyenge, és nyomorult vagyok. Nincs kedvem még ahhoz sem, hogy nyíltan szenvedjek. Csak úgy némán létezek, nem is élek már. Mindegy, felkelek. Induljon a nap. Mindenki eszi a reggelit. Én előveszek egy újabb vizeletmintás üveget a hűtőből és felhörpintem. A répát már nem bírom lenyelni. Reggelire leves és répa. Juhéééj. Ez az élet!

A délelőtt egész jól eltelik, mert fodrásznál járunk a nagylányommal, és veszünk egy csomó értelmetlen téli díszt a házba. Lefosom. Ha nem ehetek, akkor költök egy kis pénzt. Csak viccelek. De amúgy imádom ezeket a hülyeségeket. Ebédre mézes-mustáros csirke és rizs kerül a család elé. Ez a kedvenc. Nekem is az egyik kedvencem. Anyósom csirkéje, keresztapám méze. A mustár és a rizs bolti. Valószínűleg el fogok most hajolni. Nagyon fáj. Sírok kicsit a fürdőben, mert utálom, hogy ennyire nem tudok uralkodni az érzéseimen. Jó, hogy a tetteimen igen, de az érzéseimen nem. Mindenki jóllakik. Kivéve engem. Én titokban a tál fölé hajolok, és ínhalálozok egyet. Szívom befele a finom, édeskés, fűszeres illatokat. A szemem is könnybe lábad. Felmegyek, elaltatom a picit, és elmondok egy imát, hogy legyen már holnap! Délután folytatom a pakolászást a házban, játszunk a gyerekekkel, és igyekszem nem látszani. Mert szomorú a fejem. Mivel már nem tudok levest enni, annyira hányingerem van a szagától, így jó sok citromos vizet iszom. Teljesen felpörget. Új íz. Mennyei! Ez a nap is elment. Végülis csak 2 fájdalomcsillapítót kellett szednem a fejemre is. A holnap könnyebb lesz. Asszem.

  1. Nap

Nagyon vidáman ez a reggel, mert ma már rágni is fogok! Nem szöttyögni a répákkal, mint valami fogatlan öregjány, hanem rendesen rágni! Elhiszitek? Olyan boldog vagyok. Szinte teljesen ki vagyok cserélve. Nem érzem, hogy a beleim, hú de tiszták lennének, mert lehet már nincsenek is. Nem is érdekel. Ma enni fogok. Húst! Ennek tudatában szürcsölöm el a levesemet, amitől már rendesen rosszul vagyok. A szaga, az íze, az állaga semmi nem jó. Nem baj. Ott van nekem a citromos víz. Ééééés...husiiii...

Átrendezzük a házat. Ami azt jelenti, hogy kell az energia, mert bútorokat is kell mozgatni. Most kb. annyi erőm van, mint egy békának.

Szóval, elhatározásra jutottam. Tudom, hogy azt írják, hogy 5 napos a kúra. És hogy a 4-en csak leves, zöldség és hús játszhat, de én most felülírom. A saját, és családom érdekeit nézve. Így kb. 2 evőkanál hideg főtt rizzsel ajándékozom meg a testemet. Csodálatos. Fenséges. Földöntúli gyönyör.

Sokkal jobb a kedvem, tele vagyok tervekkel és életerővel. Mindent kitalálok, átgondolok, megszervezek, és megcsinálok. Ennek fényében telik az egész nap. A kávé hiányzik, de nem vészes. Már nem esik le a fejem lépten, nyomon, és a fejfájás is elmúlik. Egészen 21:30-ig ébren is maradok.

  1. Nap

Ma már dolgozni kell, és szaladni a gyerekekkel reggel. Nincs időm elmélkedni. De még mindig nagyon fel vagyok dobva. Kávét nem iszom reggel, pedig ezzel szokott indulni a munkanap. Reggelire ugyan nem ehetnék még semmit, de én most megvétóztam, és az 5. napon megpihenek. Ez nem azt jelenti, hogy teljesen szembemegyek az előírt diétámnak, csak már eszem egy kis tízórait is. Zabot, növényi tejjel. Nem emlékszem milyen van itthon. Ez lesz a lakomám. Elhatározom, hogy meg is írom az egészet nektek. Egy kis grátisz összegzéssel. Amolyan eszmefuttatással.

Tudom, hogy nevetséges. De én szeretek enni. És szeretem a jó ételeket. Nem az evés körül forog a világom, és persze van, hogy eszem totál gáz kajákat, de nem azok hiányoznak. Azokról simán le tudok mondani. Nekem a gyors kaja pl. csak kényszer megoldás. Nem azért eszem, mert fúúúúú de jó lenne valami über nagy szemetet a testembe tenni. Szóval, nem bánom, ha lemondok róluk. Üdítőket nem iszom egyáltalán. Nem szoktam bitangos adagokat enni, és az édesség sem alapélelem nálam. Eszem, amikor megkívánom, és jól esik, és mikor nem falják fel a gyerekek. De esküszöm, még ezek sem hiányoznak. A kávéról tudom, hogy le tudok jönni, mert szoktam félévente egy-két hetes szünetet tartani. Az is igaz, hogy a kávézás csak időtöltés, és a koffein sem hiányozna feltétlenül, mert tudom én rendezni az életemet nélküle. De a kávéért rajongom. A színe, az illata, a kis kávés csészék. Soha nem teszek bele cukrot, csak egy pötty tejet. Ezt is lehet ma már pótolni. De a kávét....nem. Hiába vannak a teák, meg a kávéhelyettesítő cikória izé. Az nem ugyanaz. Annak nincs olyan illata. Szeretem, mikor bekapcsolja a férjem a kávéfőzőt, és megkérdezi: „Drágám! Egy kávét hozhatok?” És mikor a pici fiam ott áll, hogy kivihesse a csészét. Mindig marad benne egy inci-finci korty, és ő erre: „Anya! Van még! Idd meg!” És addig kell innom, amíg már semmi nem marad.

Az én férjem süti a legfinomabb kovászos kenyeret. És amúgy minden pék cuccot fantasztikusan csinál. Imádom nézni, ahogy dolgozik, és amikor elkészül, büszkén mutatja. Tudom, hogy mit tesz bele. Tudom, hogy honnan veszi ezeket. Tudom, hogy napokig készül egy ilyen kenyér. Nincs finomabb nála.

Szóval, rájöttem, hogy végig tudom csinálni a kúrát, mert egy gép vagyok. És végig is fogom csinálni, mert tényleg ráfér a testemre egy kis regula. De elmondom, hogy NEKEM mi a hosszútávú életmódváltás. A tudatosság, a minőségre való törekvés, és a szerelem! Tudatosság: Mikor, mennyit és mit egyél és igyál. Minőségre való törekvés: Friss, minőségi, házi, nem ipari termékek fogyasztása. És a szerelem: Nem ez a legfontosabb a három közül, mert mind együtt fontos. De az, hogy az ember jó szívvel, elégedetten, boldogan étkezzen nagyon fontos. Nem is gondolnánk mennyire. Szerintem rengeteg ember itt bukik bele a diétába, életmódváltásba. Nem lehet a testet megerőszakolni, hogy olyat egyen, ami nem esik jól. Persze, ha jól esik eritrittel a süti, vagy gluténmentesen a kenyér, akkor jó. Szupi. Ki kell próbálni. Lehet jó, akkor edd azt. De ha nem, akkor nem szabad, mert az csak rövidtávon fog működni. A másik, amivel le is zárnám ezt az irományt, az a bűntudat elhagyása lenne. Ez a másik gyilkos dolog, ami odavág a változtatni vágyó embernek. Nagyon sokan vagyunk (nyilván sok keményebb arc van), akik időnként letérnek az útról. Ez lehet pillanatnyi elmezavar, egy teljesen tudatos döntés (mert meg akarta azt enni), vagy bármi, de megtörtént. Ilyenkor az ember lelkét szétfeszíti a bűntudat. Így is nevezik, „bűnöztem”. Miért? Mert egyszer épp másképp esett, mint alapból terveztük? Persze, ezek után kb. borítékolva van a kudarcérzés, és visszatérés az ergya kajáláshoz. Ha nem éreznénk így, mert nem követünk valamit betűről betűre, talán sokkal több sikertörténet lehetne, és boldogabb ember is.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mutersors.blog.hu/api/trackback/id/tr1515287706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.