Kb. résnyire van nyitva a szemem, mert a picuri hajnalban keltett, de valszeg az sem segített, hogy éjszakába nyúló chat viadalt toltunk a barátnőimmel. Jóvan, csak éjfélig, de nekem az már kemény. Mindenesetre ez a dolog megihletett, hogy róluk írjak egyet. Megmondom a frankót, soha nem voltam egy totál elhagyatott jány, sőt, mindenkivel megtaláltam a közös hangot. Sokszor éreztem emiatt ufónak magamat, mivel egy csoportba sem tudtam teljesen bepasszintani a testemet. Na, meg a lelkemet. A középsuliban tök jól elbandáztam a menő csajokkal, és a nálam sokkal okosabb és szorgalmasabb brigáddal. Néha az volt az érzésem, hogy én vagyok az osztály bohóca. Olyan kellemesen szórakoztató marha. Később a melókban ugyanez a vonal játszott. Sok sok alkalmi barátságom volt/van. Nincs ezekkel semmi baj, de lényegében nem túl tartósak, mivel amíg tart a közös program (meló, suli, gyerek...), addig vannak ezek a kapcsolatok. Végül elkopnak. Mindig vágytam olyanra, mint pl. a Jóbarátokban volt. Aztán rá kellett jönnöm, hogy ezek nem igazán életszerűek, mivel nem túl gyakori, hogy egymás mellett lakjon ennyi bari, és hogy nagyrészt egymással szerelmesedjenek össze. Szóval, elengedtem ezt a vágyamat. Jöttek, mentek az emberek az életemben. Mindenkitől kaptam valamit, és tök hálás vagyok, mivel én is fejlődtem. Na, de vannak a megmaradós barátságok. Mert van ám olyan is.