Ahogy mondtam, elmentem a jószomszédasszonyomhoz, aki táplálkozási tanácsadóként megmondta, hogy ez nem klassz így. Jó, ezt én is tudtam…de ez már hivatalos. Úgy indult, hogy kitöltöttem egy csomó tesztet, meg írtam étkezési naplót is. Kiderült, hogy amúgy nem eszem bitangosan sokat, és végülis vannak értelmes elemei is, de összességében teljesen tarthatatlan, amit művelek. Totál idegben, kevés alvással, nyilván sok kávéval és nem rendszeres kajálással pöccre tettem a beleimet. Azt beszéltük, hogy először talán ezt kéne rendezni. A család marad, ebben megegyeztünk, így a többit kell megváltoztatni.

Nem is tudom, hogy mikor kezdtem érezni, hogy valami nem kerek. „Állandóan rinyálsz...”- mondhatnátok, szóval lehet, hogy nem mai sztori. Bár hozzáteszem, hogy mint ahogy a face-s vidám, boldogságos anyáknak is vannak szar napjaik (csak azt nem fotózzák le!), nekem is vannak felhőtlen, napsütéses napjaim. De szeretném, ha bárki, aki hasonlóan szokott kínokat megélni, ne érezze magát egyedül, hiszen van ez így. Mindenesetre, azt hiszem, hogy azonosítottam a nyomoromat. Burn out, mondja az angol...Kiégtem. Vagy mi.

Reggel van. Alig látok, de csak be kellett jönni dolgozni. Milyen jó is volt, mikor a suliban ilyenkor simán kihagytam az első órát, vagy rosszabb esetben mondjuk aludtam kicsit bent. Oké, előfordult, hogy kiestem a padból, ami kicsit ciki volt, de leginkább senkit nem érdekelt. De most már más szelek fújnak. Érettebb, és bölcsebb vagyok. Muhahaha...Nem is. Nyilván fantasztikus példakép vagyok a gyerekeim szemében, de elgondolkodtam. Tényleg a tökéletességre kell törekedni? Mondjuk, akár törekszem rá, akár nem, nekem nem megy. Ezt 8 évnyi anyaság mondatja velem. Sajnos, be kell látnom, hogy nálunk a tökéletlenségben van meg a szépség (valahun elásva!).

Most bizonyára mocskosul szar ember leszek sokak szemében, de ezen a ponton már lefosom.

Kemény volt ez a nyár. Nem csak azért, mert nekem nem való ez a hardcore trópusi meleg, hanem mert 11 hét nyári szünetet kellett lenyomni. Fingom sem volt gyerekként, hogy ez ilyen hihetetlen kimerítő biznisz. Már márciusban hetekre lebontva megszerveztem, hogy mikor legyen, és hol a családi nyaralás. A férjemmel előre le kellett rendezni a melóhelyen, hogy mikor vagyunk alkalmasak „munkára”. Azért az idézőjel, mert nem igazán éreztem, hogy mikor éppen dolgoztam, akkor elnyerhettem volna a hónap dolgozója elismerést.

Nemsokára kezdődik a suli-ovi-bölcsi szezon. De én olyan mocskosul pipa vagyok. Komolyan mondom, hogy ami nálunk folyik, az vicc. Most arra célzok, hogy ami az anyák között zajlik. Az a sok rettenet okos ember, aki tolja a fikát a másik arcába. Eszükbe sem jut, hogy mekkora kárt tudnak okozni vele. Állandó megfelelési kényszertől szétfeszülő ember az anya, aki a legjobbat szeretné a gyermekének, és ahelyett, hogy támogatást kapna ehhez, csak az állandó lelkiismeret furdalást kapja. A non-stop ítélkezést, és kritikát. Mi a bajuk ezeknek?

Tegnap újra összejöttünk. Na, nem úúúgy. De több, mint 20 év után, már 3 gyerekes anyukaként együtt mulattam a srácokkal. Óriási volt. Imádtam, minden percét. Ja, nem mindent, mert már öreg vagyok tolerálni a gyökereket, de „fiúk” aaaanyira csúcs szuperek voltak, hogy még mindig sírok. Azért is, mert fáj minden tagom, és úgy festek, mint mikor átmulattam lánykoromban egy Hegyalja napot.

1. nap (még mindig)

A gép 8 perces késéssel indul, amit még az én türelmetlen agyam is könnyen befogad. A repülést általában jól bírom, de azért amióta gyerekeim vannak, mindig elrebegek egy-két imát, hogy nehogy elbaszarintsa a pilóta a dolgokat. A biztosítást sikerült ugyan a reptéren megejteni, mert persze otthon elfelejtettem, szóval legalább ez rendezve lett, ha bármi gáz történik.

Eleinte ez a kis projekt arról szólt, hogy kicsit kilépjek a komfortzónámból, és belevágjak valamibe, ami nem közvetlenül kapcsolódik az anyaszerepemhez. Mikor rájöttem, hogy mennyire fontos nekem az írás, elkezdett körvonalazódni, hogy mit is szeretnék elérni. Mi a célom? Médiabirodalom! Neem…vicc volt. És nem akarok senkit meggyőzni az én igazamról, vagy arról, hogy az a jó, úgy a tökéletes, ahogy én csinálom, vagy látom a dolgokat. A helyzet az, hogy pontosan ez ellen szeretnék fellépni. Hogy ne az épp aktuális anyus trendeknek akarjuk már megfelelni, vagy beállni feltétlen valaki mögé, mert az mekkora kiráááály! Ki nem szarja le, hogy Miss Pesterzsébet 14órával a szülés után kocka hassal és kemény seggel fotózkodott? Pff...nekem is kocka volt. Egy nagy kocka, lekerekített szögekkel, és már 8 éve tartom a formámat, jó?