Reggel van. Alig látok, de csak be kellett jönni dolgozni. Milyen jó is volt, mikor a suliban ilyenkor simán kihagytam az első órát, vagy rosszabb esetben mondjuk aludtam kicsit bent. Oké, előfordult, hogy kiestem a padból, ami kicsit ciki volt, de leginkább senkit nem érdekelt. De most már más szelek fújnak. Érettebb, és bölcsebb vagyok. Muhahaha...Nem is. Nyilván fantasztikus példakép vagyok a gyerekeim szemében, de elgondolkodtam. Tényleg a tökéletességre kell törekedni? Mondjuk, akár törekszem rá, akár nem, nekem nem megy. Ezt 8 évnyi anyaság mondatja velem. Sajnos, be kell látnom, hogy nálunk a tökéletlenségben van meg a szépség (valahun elásva!).
Nem, baszki, én már nem is tudom. Azóta, hogy 8 éve terhes lettem, csak nagy ritkán adódik meg, hogy egész éjjel alszom, és/vagy reggel ébredek, nem pedig hajnalban. Na, nem azé’ mondom, mert rinyaviadal van, tudom, retek unalmas a téma. Ja, és azt is tudom, hogy ha már versenyről van szó, mi anyák szeretünk kurvára elől lenni, a kinekagyerekealegjobbalvó játszmában. Általában lebénulva hallgatom, az olyan megjegyzéseket, miszerint “az én babám 6 hetes kora óta átalussza az éjszakát”. Miapicsa?! A legjobban teljesítő gyerekem 1.5 évesen durmolt először reggelig. És amióta 3 db gyerekem van, felváltva szórakoztatnak. Néha teljes létszámban megy a buli. Szal, én ebben énvagyokalegnagyobbistenkirálynőmeragyerekemalszik összecsapásban, nemhogy az utolsó lennék, de simán diszkvalifikálnának a nevezésnél!