Jó, akkor most jöjjön csak egy könnyed. Csak, mert az utóbbi időben annyit nyígtam.

Akik szoktak olvasni, azok már találkozhattak pár érdekes ötletemmel, amiket fiatal koromban totál reálisnak gondoltam. Volt, hogy buszsofőr, légtáncos, hiperszupersztár énekes-előadó akartam lenni. Ha nem tűnt volna fel, akkor egyik sem jött be. Ezeket el is engedtem. Nehéz volt, de végül megtörtént. Ám a remény, hogy mégis lesz belőlem valaki, megmaradt.

Nem is tudom, hogy mikor kezdtem érezni, hogy valami nem kerek. „Állandóan rinyálsz...”- mondhatnátok, szóval lehet, hogy nem mai sztori. Bár hozzáteszem, hogy mint ahogy a face-s vidám, boldogságos anyáknak is vannak szar napjaik (csak azt nem fotózzák le!), nekem is vannak felhőtlen, napsütéses napjaim. De szeretném, ha bárki, aki hasonlóan szokott kínokat megélni, ne érezze magát egyedül, hiszen van ez így. Mindenesetre, azt hiszem, hogy azonosítottam a nyomoromat. Burn out, mondja az angol...Kiégtem. Vagy mi.